Kapcsolat – Üzenet

Üdvözlöm! Jakab Lajos vagyok, az itt olvasható szamizdatos visszaemlékezés szerzője és a szamizdat.org honlap tulajdonosa. Itt küldhet számomra személyes üzenetet (nem lesz látható, emailben kapom meg), illetve tehet fel kérdést, tehet megjegyzést. Ha választ vár, ügyeljen saját email-címének pontos megadására!


    Rövid életrajz

    Jakab Lajos 1951-ben született Mátészalkán. Tizenhárom éves koráig a közeli Hodász községben élt, majd Budapest közelébe, Vecsésre került. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen elméleti tervező-elemző szakon végzett, majd 1979-től különböző vállalatoknál dolgozott közgazdászként. 1983-tól kezdett el részt venni a szamizdat előállításban. Először több, már meglévő szamizdat kiadó munkáját segítette (AB, Beszélő, MO). 1984-ben néhány társával létrehozta a Szabad Idő szamizdatkiadót. 1985 elején szamizdatos tevékenysége miatt kirúgták a Phylaxia nevű vállalattól, ahol közgazdasági osztályvezetőként dolgozott. 1985-től 1989-ig az Áramlat Szamizdat Kiadót vezette. Jakab Lajos aktívan, kezdeményezőként részt vett a ’80-as évek második felében a független március 15-i és október 23-i felvonulásokon, megemlékezéseken. A szamizdatos évek során két-három rövidebb írása jelent meg szamizdat újságokban, például 1956-ról, Magyarország gazdasági helyzetéről. Az életút további részleteit a visszaemlékező írás tartalmazza:

    Hozzászólás nem lehetséges.